Hogyan érhetem el, hogy jobban szeressen a párom?

Hogyan érhetem el, hogy jobban szeressen a párom?

Ismerős a mese, amely a Nap és a szél versengéséről szól? A szél be akarta bizonyítani a Napnak, hogy ő az erősebb. Kiválasztottak egy vándort, hogy rajta döntsék el a vitát. Az lesz a győztes, aki le tudja húzni a kabátját. A szél teljes erejével tépte, rángatta a kabátot, de a vándor erre mind jobban magára húzta azt. A nap viszont csak megállt a vándor fölött, rámosolygott. A vándornak melege lett, így ő maga dobta le a kabátját.

Ha keveselljük vagy hiányoljuk a párunk szeretetét, érdemes a fenti történet tanulságát megszívlelnünk. Még ha jogos is az igényünk, sértődéssel, szemrehányással, követelőzéssel nem érünk el eredményt, sőt ronthatunk a helyzeten. Viszont ha előbb mi adjuk azt, amit kapni szeretnénk – szeretetet, törődést, tiszteletet –akkor nagyobb eséllyel lesz részünk ugyanezekben. Persze, egy-két próbálkozás nem elég, az a jó, ha a párunknak való adás életformává válik.